Mi történik Velem már megint (még mindig)?

Szélmalom-harc

 Fejfájás. Nem múlik. Fájdalomcsillapító. Nem hat rá. Sok egyéb apró részlet. Aggasztó. CT hétfő délután. Telefonhívás kedden reggel. Még aznap délelőtt találkozunk az onkológussal. Mindketten. Újabb diagnózis: a rák tovább terjedt az agyba. Sürgősen és mindent, de most azonnal. Szteroid tabletta. Mellé gyomorvédő tabletta. A mellékhatások listája siralmasan hosszú. Egy nap után még csak az arcom piros, viszont a fejemben a feszültség kicsit enyhült. A kicsi jó hír is öröm, elmondhatatlan az az érzés amikor már hetek óta feszít, nyom, fáj a fejem. A következő az MR-vizsgálat, ami pontosabban feltérképezi, hogy merre, hol, mekkorák. Több. Nem műthető. Azután egy következő vizsgálaton rám igazítják a maszkot, amit majd 5 egymást követő napon a sugárkezelésen fogok hordani, hogy a fejemet még véletlenül se mozdítsam meg. Ennek majd pár héttel később jelentkeznek a mellékhatásai. Ami tuti az a hajhullás. Megint. Aztán a háromhetes kezelésemet is módosítják december 9.-étől. A kettőből elvesznek egyet és a meglévőhöz hozzáadnak egy speciálisan az agyra irányuló kemoterápiás szert. Röviden ennyi. Van még, de azok eléggé ilyesztőek. Még nem készültem fel arra, hogy megosszam itt. Na jó: beszéd, egyensúly, memória. Részletek később feltéve, ha még emlékezni fogok rá! 😏

Az üzeneteket szívesen fogadom, de nem mindig válaszolok rögtön. A hívásokra még nem vagyok felkészülve, egyrészt még én sem rendeztem le magamban, másrészt várom a hívásokat az időpontokra. 

Hát ezek vannak mifelénk. Ez pedig itt lentebb a napi mantrám.

"Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!
...
A magasból nézz le ránk,
hagyd most a megváltó szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség."

MHV - Föld és ég gyermekei

Szereket szedek szorgosan

 Nos, kérem szépen, ez az a hónap, ami október - a rákellenes hónap. Október 13. pedig az áttétes mellrák napja. Gondoltam, hogy aznap, 13.-án majd posztolok egyet, de nem sikerült. De még október van. Még szólhatok, hogy tessék szépen önvizsgálatot tartani. Persze az is hozzátartozik, hogy akinek áttétes mellrákja van, az nem azért van, mert későn ment el orvoshoz. A dolgok néha csak megtörténnek. Nem tehetünk róla. De azért biztos, ami biztos, jobb előbb tudni a dolgokat, mint később. 

Otthon, tudom nem annyira szokás adakozni. De mégis, ha valaki ilyesmivel kerül szembe, nézze meg alaposan, hogy mire adja a pénzét. Sokszor rózsaszín szalagot, karkötőt vagy épp pólót adnak a pénzért, amit adunk. Gondoljuk végig, hova és mennyi pénz jut abból a rákkutatásra, ha mindenféle termékkel gazdagodunk - mi - az adakozók. Sok a reklám, ami csak felhívja a figyelmet a rákra. Azt hiszem figyelünk. Nincs olyan ember, akinek a családjában ne lenne rákos. Inkább a kutatásokra adjunk pénzt. Arra, hogy egy kicsit mindig tovább léphessünk. Ha csak egy arasznyival is. Ha nem mi, akkor majd a következők. Ha nem ma, hát holnap. 

Amerre én járok, amiket én olvasok, amiket én nézek az valahogy mind-mind a rákról szól. Kicsit elegem is van belőle. Akik az interneten fent vannak 90%-ban csodaszépek, mindenre van idejük, gyönyörű a lakásuk, és persze valamilyen dologgal foglalatoskodnak, üzletelnek, segítenek a többi embernek, szuper okosságokat osztanak meg, s én meg mit csinálok.. szomorkodok. Na jó, nem mindig, szerintem, ez az október nagyon sok most nekem. A műtétből még most gyógyulok kifele, talán a sebek is végre rendbejönnek rajtam. Mindennek mellékhatása van, mindenre allergiás lettem, mintha a testem lázadna, hogy elég! Jah, és most először influenza elleni oltást is kaptam. 

Ezek itt a szerek, amik kellettek a sebekre. 

És a szerek, amiket szedek - mindenre...néha gyarapszik, máskor változik, de mindig van. 

Áronnak a szülinapjára is készülök, meg a Magyar Iskolás dolgokat is kell csinálni. Aztán Áronnak be kell adni a jelentkezést a továbbtanulásra. Az idei az utolsó éve az alapiskolában, szeptembertől felsőbb iskolába megy, de hogy melyikbe??

Március óta itthon vagyok. Ház, udvar, néha kirándulás erdőn-mezőn, távol mindenkitől. Eléggé unom már. Sajnos az immunrendszerem még mindig gyenge, szóval erősíteni próbálom. Megint csak ide-oda kapkodtam. Nincs türelmem kijavítani, újraírni. Hát így marad. 

Íme a depressziós hozzáállásom az októberhez. Ezt az idézet féleséget a neten találtam.

"Megelőlegezett gyász.

Amikor tudod azt, hogy a jövőben mi fog történni veled. Úgy érzed, hogy az idő, amit használsz csak kölcsönben van nálad, de ez a kölcsönzött idő még évekig is eltarthat. 

És azt az életet gyászolod, ami a tiéd kellett volna, hogy legyen."

N.E.D. = TÜNETMENTES (visszatekintve ez nem is volt igaz és én tudtam is. hm..)

 Így érkezett a papíron, azért írtam én is így: csupa nagybetűvel! N.E.D. egy rövidítés: No Evidence of Disease. Nagyon örülök neki. Bár ez így nem teljesen igaz. Nem tudok nagyon örülni neki. Mintha egy gombóc lenne a gyomromban. Félek örülni. Megint úgy érzem magam, mint a legelején. Olyan oldalakat nézegetek, ahol mások is az én cipőmben járnak. Éjjelente nem jól alszok. A sugár lejárt. Egyre csak pirosodik a bőröm, nem hogy múlna. Azt mondták, hogy még két héttel az utolsó kezelés után lesz a csúcs. Hidegrázásom is van. Állandóan pléd alatt kuporgok, kint is kabátban vagyok, amikor a többiek rövidujjúban. Az ágyban is zoknit húzok. Olvasok. Zenét hallgatok. Főzök. Sütök. Mosok. Takarítok. Rendezgetek. Kezelésre járok. Telefonálok. Az interneten vásárolok. Elégedetlen vagyok. Ha eszembe jut a N.E.D. -  mosolygok. Mert azért tényleg jó hír. 1 év és 3 hónap. Persze még nincs vége. A három műtéti hegből kettő rakoncátlankodik. Amelyik nem, az sugarat kapott. A diétával is küszködök rendesen. Mármint ez a glutén és laktóz dolog. Jó lenne majd egy kicsit nyugisabb időszakban egy olyan tesztet csináltatni, ami kimutatja, hogy milyen ételallergiám van. Aztán persze lehet, hogy nincs semmilyen, és "csak" a kemó és társai kikészítették a beleimet és hát na... A bal kezem zsibbad. Arról az oldalról vették ki a hónaljamból a nyirokcsomókat. Nem mozog úgy, ahogy kellene. A karomat sem tudom kiegyenesíteni. Várom már, hogy újra fizikoterápiára mehessek. Néha majd bepisiltem, amikor masszírozott, de utána sokkal jobb volt. :-) 

Kirándulunk. Minden hétvégén, mióta Áron hazajött. 8-10 néha majdnem 20km-es túrákat teszünk. Gyönyörű vidékeken járunk. Sokszor hírességek háza körül visz az utunk. Vagy épp fából faragott madarat látunk. Alagútban fénytetőt. Mezőt zöldet, eget kéket, sövényt legalább négyet! 

"Már gyűlnek a fákon a hollók

-ijedezget a szívben a vágy-

leskelve köröznek az égen,

mint kunkorodó teagőz,

így szálldos az élet is éppen,

a tavasz meg a nyár meg az ősz."

- Varró Dániel

Ritka rövid nyaralás: harminchárom óra

 Megterveztük a szép kis hosszú hétvégénket a tóparti

kis bungallóban,

nem messze a kanálistól,

ami elvezet a tengerig.

Röpke öt órás autózás 

után megérkeztünk az idilli kis helyre. Nem sokkal megérkezésünk után kitört a pánik. Egy egér forma kis jószág rohangált fel s alá a szobában, még a fotelbe is felszaladt, ahol én visítoztam rendesen..

A Zuram a pléddel együtt felkapta és kivitte az udvarra, s miután a fotó és ismereteink alapján azonosítottuk, cickányunk volt. Aprócska, de nekem nem oké házon belül.. Nagyon nem oké.

Este még beautóztunk Bude városába, megnéztük a viharos tengert és a szép kis várost.

Nem aludtam túl jól, mondhatni cickánnyal álmodtam. Hajnalra meg valóra vált az álmom és megint cickány rohangált a szobában. Hogy a tegnapi volt-e, vagy családtag, azt nem tudhatjuk.

Írtunk a házigazdának, hogy ejnye-ejnye, nincs ez jól így, és szomorú búcsút vettünk. Még körbejártuk a várost, a tengerpartot majd délután elindultunk újabb ötórás hazautunkra. Nos, így nyaraltunk mi.

"Légy hálás a zárt kapukért és a kerülőutakért. Megvédenek attól, hogy arra menj, ahol nincsen helyed."

Hogyan is féltem én?

Most, hogy már elmúlt, elmondhatom. Rettenetesen féltem a műtéttől, mert még soha nem voltam altatva. Attól féltem, hogy nem fogok felébredni, hogy valami komplikáció lesz és akkor nekem annyi. Rettegtem. És persze azért is nem mondtam el, hogy mitől félek, mert az emberek nagy százaléka rendelkezik azzal a képességgel, hogy egy legyintéssel és egy : jaj, nem lesz semmi baj-jal elintézze a dolgot. Igen, én is ezt vártam, de a valóságban ez csak utólag derül ki. Hogy minden rendben volt. Olyan, hogy minden rendben lesz, olyan nincsen. Még a következő pillanatot sem tudhatjuk. Sem Isten, sem jós nem vagyunk. Leginkább a régebbi filmek élménye volt bennem, olyasmi, hogy komplikációk léptek fel az alatás során és sajnos.. Attól nem tartottam, hogy a sebész ne tudná megcsinálni, amit vállalt. Két mell és egy hónalj.
Háromésfélóra. Neki.
Nekem még plusz kettő az ébredőszobában. Abból a kettőből talán félre emlékszem, azt hogy hánytam, sugárban. Nem jó. Azóta találtam a combomon meg a kezemen tűnyomokat, valószinűleg ott próbáltak adni szereket, hogy jobban legyek.
Aztán a kórházi szobában voltam még két éjszakát és két napot. Nagyon nem tudtam aludni. Mozogni se sokat. Még a fenekem se nagyon tudtam magam alatt eltolni. Ahogy sikerült az ágyra felülnöm, úgy eldöltem s maradtam is a következő pisi-vagy kaja-szünetig. Első nap még nem túl sok volt ebből, második nap már sokkal több.
Aztán otthon még sok nap vár rám, hogy nyugodtan tudjak jönni-menni és azt mondjam, hogy túlvagyok rajta. Minimum 2-3 hét, de lehet hogy 4-6 hét csak, hogy úgy nagyjából jól legyek.
Örülök, hogy élek. Fáj is, kényelmetlen is, sírok is, de mindig hálás vagyok, hogy nem haltam bele az altatásba.. :-) Tény, hogy utánaolvastam, hogy napjaink altatásos dolgai nagyon kis kockázattal járnak. Jóval ügyesebbek már ezen a téren.
És majd én is ügyesedek, a kar tornát már a második naptól kellett csinálni. Nem egyszerű, fáj, húzódik, de kell csinálni.
A sírás jutott még eszembe, mert azt is rendszeresen gyakorlom, s olyan sokszor gondolkodtam azon, hogy mennyire is hajlamosak vagyunk magunk elé képzelni a szép sírást. Szép arc, s rajta könnycsepp csurog. Jelentem én nem ez vagyok, én a csúnya sírást művelem. Vörös eltorzult arc, tátott száj, semmi smink, semmi szépség benne.. Csak a sírás jutott eszembe még.. lásd fotók lentebb

P.S.: "Az ember joga a könnyekhez nem évül el soha." Victor Hugo

Évforduló és műtét

Májusban volt egy éve, hogy másként kezdtük élni a világunkat. Nem önszántunkból tettük. Aztán karantén már hónapok óta. Az is kényszer. Sokat főzök, akartam fotózni, de valahogy ahhoz se volt kedvem. Aztán kirándulunk is sokat, szép fotókat készítek, de azokat se volt kedvem feltenni. Aztán műtét is lesz. Július 20.-án. Attól is félek, rendesen. Július 12-én hazaküldjük Áront. Legalább neki legyen nyaralása. De szeretnék már hazamenni, jó kis balatoni nyár. Hiányzik. Valahogy elmúlt az a képességem, hogy szépen szedjem össze a mondatokat és valami legyen is ebből a blogbejegyzésből. Azért is odázom el mindig. Már többször nekikezdtem, félig megírtam, nem tetszett, otthagytam. Valahogy bennem ragadtak a gondolatok, nem tudok a megosztás gombra kattintani.. Pedig próbálkozom, de tényleg.
A mindennapok csak úgy jönnek-mennek. Főzés, mosogatás, mosás, takaritás, olvasás, tv-zés, kertészkedés és persze tanulás Áronnal.
Főzés: rendelünk. Mármint nem ebédet, hanem egy dobozt, amiben benne van minden  hozzávaló és a recept is. Áronnal együtt csináljuk, nem árt, ha tanulja a főzés rejtelmeit is.
Mosogatás: mosogatógéppel. Sokat segít, hogy van. Áron pakolja ki a tisztákat, általában naponta kétszer. Szabolcs meg én pakoljuk be.
Mosás: mosógép. Én bepakolom és Áronnal együtt kiteregetjük az udvari szárítóra, majd beszedjük, ha megszáradt. (Nem írtam a vasalást. Néha, ha muszáj. Egy kosárban vár. És vár. És én is várok.)
Takarítás: nemrég vettük egy kis önállóan körbejáró porszívót. Nagyon élvezem a takarítást vele. Amúgy a takarítás nem túl sok, néha a fürdőket kitakarítom, meg a felmosás, néha ablakpucolás.
Olvasás: kindle. Könyvolvasónk van, és nagyon sok könyv, sohasem fogyunk ki belőle. Néha Áronnal veszekedünk, hogy ki olvasson.
TV: szeretem a sorozatokat ( Crown, Modern Family). Áron pedig most 10 és fél évesen elkezdett 12+ os filmeket nézni. Star wars, Karib tenger kalózai és társai. (Ehhez tartozik még a játszás Áronnak, laptopon, XBox 360-on, táblán és telefonon. Elég szigorúak vagyunk, de lassan itt a nyár, és engedünk többet. Szereti a Minecraft-ot, Eve online-t, meg a Blender-t is. Érdekli az űr, a jövő, a programozás és dolgok tervezése.)
Kertészkedés: Szép lett az udvarunk, tele növénnyel. Sose volt ilyen szép. A végén még megérjük, hogy paradicsomot is szüretelünk.
Tanulás: hmm... Áron szeptemberben fog felvételizni a felső iskolába, ami olyasmi, mint otthon a 6 osztályos gimnázium. Kettő teszt lesz, egy angol és egy matek. 10 perc mindegyik. Nem könnyű. Már gyakorolja őket. Néha 80-90 %-os, de néha csak 60%.  Sok a figyelmetlenség, elírás benne. Ami ennyi idősen érthető. És én értem is, de a teszt most lesz! Mi lesz velünk. Ha nem jól sikerül neki, akkor helyi iskoába kerül. Az sem rossz végül is. Nos ez a tanulás most neki.
Szabolcs dolgozik itthonról, valószínű, hogy év végéig így is marad. Most rendelt magának nagy monitort, gurulós széket, meg néhány apróságot, hogy kényelmesebb legyen neki az itthon dolgozás.
Nos, hát ezek vannak mostanában. Készülünk arra, hogy Áront hazaküldjük, aztán karanténba vonulunk, majd koronavírus teszt, majd műtét, utána sugár, és a többit majd meglátjuk..

Oh! Most jut eszembe. Glutén és laktóz érzékeny lettem. Szóval elbúcsúzhatok a fincsi Big Mac-től.

Korona-karantén és az otthonlét

Hamarosan egy hónapja, hogy szobafogságon vagyunk.

Egész jól viseljük. Szabolcs itthonról dolgozik, a dolgozószobában, külön tőlünk, hogy ne zavarjuk egymást. Áron itthonról tanul, szépen együtt beosztottuk a napját, megnéztük melyik weboldal felelt meg mindkettőnknek, s onnan tanul. Kedden és pénteken magyarul, hétfőn, szerdán, csütörtökön angolul. Hétvége pihenő. 

Reggelente futni mennek. Én a tv előtt tornázok, power walking, azt hiszem intenzív gyaloglásként fordítják. 15 perc alatt egy mérföld, plusz egy kis nyújtás utána. Néha, nem minden nap, elmegyünk sétálni is egyet, a szemközti mezőre. Boltba csak Szabolcs megy néha. Péntekenként jön egy doboznyi zöldség, amit megrendeltem, s a heti menü asszerint alakul, hogy mit hoznak. Sok főzeléket eszünk. Kevés húst. És sokat főzök. Ma pl. paprikás krumpli, uborka saláta, desszertnek joghurt-torta volt. 

Nem akarok főzősblog lenni :-), csak valahogy úgy érzem valamit kellene irnom. Néha nincs ötletem, hogy mit is főzzek. Talán más is van igy, s lehet, hogy majd ránéz a blogomra, és jé, de rég is volt paprikás krumpli. 

Mit ir írjak magamról? Jól vagyok. A helyzet változatlan. Kezeléseket kapom. A műtét a koronavírus miatt elmarad, de tervben van. Talán néhány hónap múlva meglesz. Addig is eszem a vitaminokat, igyekszem jó erőben maradni. Angol viszonylatban nagyon sokat süt a nap mostanában, már egész lebarnultam. Tavaly egész nyáron árnyékban kellett maradnom, mert a kemó miatt a bőröm nagyon érzékeny volt. Hát ennyi.
Nos, hajrá mindenkinek, további kitartást a karanténban!

Január, február.

Hát, itt tartunk most. Ellustultam a télen. Nem mozgok eleget és fájok mindenhol. Persze mindig tervezem, de a mindennapok valahogy keresztülhúzzák a számításaimat. Na de majd holnap. Holnap Tai Chi-zni megyek. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz és ide tényleg el kell mennem. Rajt vagyok a listán! Várom ezt a hónapot, elég sűrű lesz a programunk. Szlovákia, Szlovénia, közte Valentin nap, utána meg a palacsinta nap. Tényleg van ilyen. Magyarul húshagyó kedd. Február 25. 

Januárban voltunk a Tate Modern Múzeumban. Láttunk egy dokumentum filmet egy művészről és elmentünk megnézni. Háát, na. Érdekes. De most van egy évre belépőm. Szóval menni kell és lehet okosodni. Vagy valami ilyesmi. Pihenni. Másként látni a világot. Rácsodálkozni dolgokra. 

Elmentünk egy indiai étterembe, amikor a Gábor itt volt. Ritka dolog, hogy mind ott vagyunk együtt és még fotó is bizonyitja. 

Úgy érzem, hogy valami még hiányzik, de nem tudom, hogy mi? Nos, ha eszembejut, majd megírom. Addig is jó februárt kívánok mindenkinek!