Ma délután, ahogy kikanyarodtam a kisboltunkból, elénk került egy temetési menet. Halottas kocsi és három limuzin. Az első gondolatom, hogy a templom előtt leparkolnak és jaj, hogyan is tudom majd kikerülni őket a szűk úton. S közvetlenül ezután, hogy ha nem áll meg, vajon merre tart?
Nem állt meg. Sorra azokat a kanyarokat vette be előttem, amerre én is mentem, de addigra már biztos voltam benne, hogy Catherine.
Már jó-pár napja nagy mozgolódás volt a házuk táján. Próbáltam remélni, hogy talán jobban van, és azért van ennyi látogató, de azért valahogy mégiscsak éreztem, hogy inkább az ellenkezője. Olyan furcsán hangzik, de a férjén az utóbbi napokban azt láttam, hogy megkönnyebbült. Nem csak meghalni nehéz, de nehéz élni is a haldokló mellett, látni a szenvedését és várni..
Amit az angliai temetésekről én megtudtam, láttam, tapasztaltam az a limuzin, nagyon fontos, és a temetés utáni összejövetel, ritkán a háznál, gyakrabban pub-ban, közösségi házban, ahol aztán késő estig tart az evés-ivás, megemlékezés az elhunytról..
Nyugodj békében Catherine!
szerda, március 27, 2013
péntek, március 08, 2013
szerda, március 06, 2013
A Zobor csúcsán, a legcsúcsán
Egy szerdai se nem hideg, se nem meleg kora tavaszi napon elindultunk Nyitrába. Útban Nyitra felé, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a nyitrai kilátót. Hamarosan megálltunk egy parkolóban, ahol kis irányjelző táblácskák mutatták, hogy hova-merre is lehet eljutni. Itt még nevetve, vidáman lépünk a betonozott úton..
A betonutat felváltotta az erdei ösvény. A szomorú bácsi a képen talán már tudta mi vár ránk, azért volt olyan szomorú. Mi még rendületlenül mosolyogtunk, s óvatosan szedtük lábainkat, hogy a városi cipők, csizmák be ne sározódjanak egy-egy kósza pocsolyában.
Kis pihenő az erdei mérleghintánál, míg Szabolcs előreszaladt körülnézni, hogy : "ott vagyunk már?". Én már lihegtem, szívem is ezerrel kalapált. És még nem voltunk "ott".
Kilátás pedig már innét is csodás volt.
Ezután a kilátásaink jelentősen romlottak. Az országban sehol nem láttunk már havat, na itt volt. Havas volt, jeges, csúszós, és nagyon meredek. Itt már lehajtott fővel lépkedtem. Egyiket a másik után. Szerencsére a gyerekek végignevették az egészet. Örültek a hónak és a csúszkálás meg extra volt!
A csúcson. Kilátó sehol. Vagyis kicsit lejjebb egy másik csúcson. Itt jöttünk rá, hogy Zobor legmagasabb pontjára sikerült feljutnunk. Az idő megszépíti az emékeket.
A lefele vezető út már kicsit könnyebb volt. Már nem törődtünk vele, hogy mindenkinek csupa víz volt a cipője/csizmája, zoknija és lába is. Már nem..
A Zobor-hegy legmagasabb pontja 587 m. Ez megvolt. Ami még kimaradt:
Szent András remete barlangja, TV torony, Milleniumi emékmű (vagy ezt már felrobbantották?), Örökimádó nővérek kolostora..
Megállj Zobor, legközelebb újra megyünk!
szombat, március 02, 2013
Ausztria
Dani szülinapjának megünneplése után, kedd este visszajöttünk és szerda reggel már repültünk is Pozsonyba. Ott a nagyszülők vártak minket és Áronunkat egy Skodára cseréltük (persze csak néhány napra). Édeskettesben útra keltünk Ausztriába. 4 órát tartott az út Untertauernbe. Hotel Lürzerhof.
Az utazásos napokat leszámolva három csodálatos napot töltöttünk szikrázó napsütésben, gyönyörködve a hóban, a kék égben, a csöndben, a tájban, egymásban..
A hotelben esténként kártyáztunk, délutánonként a fűtött és megvilágított kinti medencében fürödtünk, körülöttünk a fenyveserdős hegyek, havas hegycsúcsok, és felettünk a csillagok. Délelőttönként kirándultunk, mindegyik nap máshova, jó három-négy órás sétákat tettünk. Sokszor olyan meleg volt, hogy a kabát is lekívánkozott rólunk. Annyira jót tett ez a kis kikapcsolódás!
Most, hogy újra a ködös, szürke, felhős, esős angliában vagyunk egyszerűen nem tudom visszaidézni az a napsütést. Tudom, hogy mennyire gyönyörű volt, hogy vakítóan fehér volt a hó, és kékek kékje az égbolt, de már a múlt messzeségében van. Úgy gondolom, kinyomtatok egy jól sikerült képet és valahova kiteszem, ahol mindig rápillanthatok. Talán ezt!
Első nap felhőkbe burkolózott a táj, azt sem láttunk mekkorák a hegyek, pedig tudtuk, hogy hatalmasok.
Az utazásos napokat leszámolva három csodálatos napot töltöttünk szikrázó napsütésben, gyönyörködve a hóban, a kék égben, a csöndben, a tájban, egymásban..
Első nap délelőtt már ilyen melegünk volt. Nagyon ki voltunk éhezve a napfényre!
"felhőátvonulás"
"felvonódás" Mauterndorf, második nap
Obertauern, a leggyönyörűbb. Csodás síparadicsom síelőknek, sífutóknak, kirándulóknak, stb.
A harmadik napon Gnadelalm-ba mentünk. Szánkózós, lovasszános, sífutós, kirándulós hely.
A hotelben esténként kártyáztunk, délutánonként a fűtött és megvilágított kinti medencében fürödtünk, körülöttünk a fenyveserdős hegyek, havas hegycsúcsok, és felettünk a csillagok. Délelőttönként kirándultunk, mindegyik nap máshova, jó három-négy órás sétákat tettünk. Sokszor olyan meleg volt, hogy a kabát is lekívánkozott rólunk. Annyira jót tett ez a kis kikapcsolódás!
Most, hogy újra a ködös, szürke, felhős, esős angliában vagyunk egyszerűen nem tudom visszaidézni az a napsütést. Tudom, hogy mennyire gyönyörű volt, hogy vakítóan fehér volt a hó, és kékek kékje az égbolt, de már a múlt messzeségében van. Úgy gondolom, kinyomtatok egy jól sikerült képet és valahova kiteszem, ahol mindig rápillanthatok. Talán ezt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)