szerda, március 27, 2013

Catherine és a limuzinok

Ma délután, ahogy kikanyarodtam a kisboltunkból, elénk került egy temetési menet. Halottas kocsi és három limuzin. Az első gondolatom, hogy a templom előtt leparkolnak és jaj, hogyan is tudom majd kikerülni őket a szűk úton. S közvetlenül ezután, hogy ha nem áll meg, vajon merre tart?


Nem állt meg. Sorra azokat a kanyarokat vette be előttem, amerre én is mentem, de addigra már biztos voltam benne, hogy Catherine.
Már jó-pár napja nagy mozgolódás volt a házuk táján. Próbáltam remélni, hogy talán jobban van, és azért van ennyi látogató, de azért valahogy mégiscsak éreztem, hogy inkább az ellenkezője. Olyan furcsán hangzik, de a férjén az utóbbi napokban azt láttam, hogy megkönnyebbült. Nem csak meghalni nehéz, de nehéz élni is a haldokló mellett, látni a szenvedését és várni..
Amit az angliai temetésekről én megtudtam, láttam, tapasztaltam az a limuzin, nagyon fontos, és a temetés utáni összejövetel, ritkán a háznál, gyakrabban pub-ban, közösségi házban, ahol aztán késő estig tart az evés-ivás, megemlékezés az elhunytról..
Nyugodj békében Catherine!

szerda, március 06, 2013

A Zobor csúcsán, a legcsúcsán




Egy szerdai se nem hideg, se nem meleg kora tavaszi napon elindultunk Nyitrába. Útban Nyitra felé, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a nyitrai kilátót. Hamarosan megálltunk egy parkolóban, ahol kis irányjelző táblácskák mutatták, hogy hova-merre is lehet eljutni. Itt még nevetve, vidáman lépünk a betonozott úton..

 

A betonutat felváltotta az erdei ösvény. A szomorú bácsi a képen talán már tudta mi vár ránk, azért volt olyan szomorú. Mi még rendületlenül mosolyogtunk, s óvatosan szedtük lábainkat, hogy a városi cipők, csizmák be ne sározódjanak egy-egy kósza pocsolyában.


Kis pihenő az erdei mérleghintánál, míg Szabolcs előreszaladt körülnézni, hogy : "ott vagyunk már?". Én már lihegtem, szívem is ezerrel kalapált. És még nem voltunk "ott". 



Kilátás pedig már innét is csodás volt.


Ezután a kilátásaink jelentősen romlottak. Az országban sehol nem láttunk már havat, na itt volt. Havas volt, jeges, csúszós, és nagyon meredek. Itt már lehajtott fővel lépkedtem. Egyiket a másik után. Szerencsére a gyerekek végignevették az egészet. Örültek a hónak és a csúszkálás meg extra volt! 


A csúcson. Kilátó sehol. Vagyis kicsit lejjebb egy másik csúcson. Itt jöttünk rá, hogy Zobor legmagasabb pontjára sikerült feljutnunk. Az idő megszépíti az emékeket.









A lefele vezető út már kicsit könnyebb volt. Már nem törődtünk vele, hogy mindenkinek csupa víz volt a cipője/csizmája, zoknija és lába is. Már nem..



A Zobor-hegy legmagasabb pontja 587 m. Ez megvolt. Ami még kimaradt: 
Szent András remete barlangja, TV torony, Milleniumi emékmű (vagy ezt már felrobbantották?), Örökimádó nővérek kolostora..
Megállj Zobor, legközelebb újra megyünk!


szombat, március 02, 2013

Ausztria képekben


Nekifutásból a hófalnak.


Szeretgetős, tenyerén hordozós.


Templomos, temetős, látó és látszó.

Ausztria

Dani szülinapjának megünneplése után, kedd este visszajöttünk és szerda reggel már repültünk is Pozsonyba. Ott a nagyszülők vártak minket és Áronunkat egy Skodára cseréltük (persze csak néhány napra). Édeskettesben útra keltünk Ausztriába. 4 órát tartott az út Untertauernbe. Hotel Lürzerhof.

Első nap felhőkbe burkolózott a táj, azt sem láttunk mekkorák a hegyek, pedig tudtuk, hogy hatalmasok. 

Az utazásos napokat leszámolva három csodálatos napot töltöttünk szikrázó napsütésben, gyönyörködve a hóban, a kék égben, a csöndben, a tájban, egymásban..

Első nap délelőtt már ilyen melegünk volt. Nagyon ki voltunk éhezve a napfényre!

"felhőátvonulás"

"felvonódás" Mauterndorf, második nap


 














 
Obertauern, a leggyönyörűbb. Csodás síparadicsom síelőknek, sífutóknak, kirándulóknak, stb.


A harmadik napon Gnadelalm-ba mentünk. Szánkózós, lovasszános, sífutós, kirándulós hely.



A hotelben esténként kártyáztunk, délutánonként a fűtött és megvilágított kinti medencében fürödtünk, körülöttünk a fenyveserdős hegyek, havas hegycsúcsok, és felettünk a csillagok. Délelőttönként kirándultunk, mindegyik nap máshova, jó három-négy órás sétákat tettünk. Sokszor olyan meleg volt, hogy a kabát is lekívánkozott rólunk. Annyira jót tett ez a kis kikapcsolódás!
Most, hogy újra a ködös, szürke, felhős, esős angliában vagyunk egyszerűen nem tudom visszaidézni az a napsütést. Tudom, hogy mennyire gyönyörű volt, hogy vakítóan fehér volt a hó, és kékek kékje az égbolt, de már a múlt messzeségében van. Úgy gondolom, kinyomtatok egy jól sikerült képet és valahova kiteszem, ahol mindig rápillanthatok. Talán ezt!