Tipord el a rákot

2016 júliusában egész hónapban minden áldott nap megtettem 10.000 lépést. Bejelentkeztem egy adományozó oldalra, ahol is a rákkutatás támogatására gyűjtöttem a pénzt. Lépdeltem, s lépteim nyomán történetek, élmények születtek, melyeket megosztottam. Mindezt angolul. Most arra gonoltam, hogy megírom a történetemet magyarul is, hogy többek számára is elérhető legyen.

Az én történetem.

"Úgy gondolom szörnyű dolog az életben arra várni, hogy készen állj. Az az érzésem, hogy igazából senki nem lesz kész soha semmire. Nincs is olyan dolog, hogy kész. Csak a most van. Így hát most is megteheted. Általánosságba véve a most éppoly jó, mint bármikor máskor."
Számomra itt van a most. Nem állok készen, de talán sohase leszek készen. Lehet, hogy megbukok, vagy épp elbukok. De hát ez az élet. S mint minden emberi lény én is csak a legjobbat remélem. Régebben sétáltam reggelente, de abbamaradt, különböző okok miatt. Olyasmik mint például az időjárás, fontos tennivaló aznapra, influenza vagyis hát kifogások.
Nos, most van miért kikelni az ágyból. Van kiért. Nincsenek nevek, de biztos vagyok benne, ahogy én is gondolok valakire, Te is gondolsz valakire. Ez a szomorú igazság. Szóval, kérlek segíts, hogy segíthessek.

Még nincs is...

Nos.. még nincs is július, de már megtettem a szükséges előkészületeket. Mínusz második nap, 5.000 lépés reggel, mínusz első nap - nem volt internet, így fogalmam sincs mennyit léptem, és végül a 0.napon 6.000 reggeli lépés. Estére kiderül, hogy a reggeli 6.000 elegendő-e, hogy estére meglegyen a 10.000. Nagyon remélem, mert a mai reggel kemény volt. Úgy értem a legkeményebb az volt, hogy feszülő izmokkal a lépcsőn lejöjjek.  :-) Nos, nem vagyok sportoló. Óh, és lássátok mit találtam. Karácsony lenne? Áh, dehogy. Ma van a testvérem szülinapja! Boldog szülinapot Gábor!

0. nap

12 hónap van egy évben. Ebből egy hónapot most elhasználok valamire. Egy egész hónapot. Nem semmi. Itt felénk, ebben az országban van egy olyan dolog, hogy az emberek szívesen adakoznak. Az utcán is, de online is. Nagyon sok oldal van, ahol részt vehetsz valamilyen akcióban, bicajozás, futás, úszás, séta, és persze magad is kitalálhatod, hogy mit akarsz tenni, kiért teszed, melyik szervezetnek gyűjtesz stb. Mi pár éve résztvevői vagyunk a Mikulás futásnak, amivel egy súlyos betegeket ápoló otthont támogatunk. Most az egy hónapomat a rákkutatásra szánom. Na nem én kutatok, én "csak" sétálok. Minden reggel felkapom a nyúlcipőimet és irány a séta. Létrehoztam egy - JustGiving - oldalt, amit megosztottam a facebook-on és igyekszem gyakran frissíteni, hogy mindenki tudja hogyan is haladok a napi sétáimmal. Jelenleg még a 0. napnál tartok. Holnap kezdődik élesben.
Az egész úgy kezdődött, hogy hétfő este elmentem aludni, de nem sikerült. A forgolódást megunva lementem a nappaliba kicsit tévéztem, aztán bekapcsoltam a laptop-om. A facebook-on megláttam egy hirdetést, hogy sétálj minden nap 10000 lépést és támogasd a rákkutatást. No, gondoltam, sétálni - azt még tudok. Megnéztem, hogyan is működik és hát belekezdtem. Megírtam a saját történetem, kerestem fényképet, kitöltöttem a kitöltendőket, s ahogy felnéztem a gépem mellől, láttam, hogy hajnalodik. Kedd, hajnali 4.37. Széles vigyorral az arcomon felöltöztem, s elmentem az első sétámra. Nagyon jó volt. Csöppet sem voltam fáradt, inkább tele energiával. Aznap ugyan nem sikerült elérnem a 10000 lépést, de a következő nap már igen. Igaz változtatnom kellett a séta-útvonalamon.

A lépéseimet egy kis karkötő számlálja, ami aztán továbbítja az adatokat a telefonomra és a laptopomra. Hát így állunk a nap alatt. Ma reggel, a 0.napon, már olyan merevek voltak a lábaim, hogy a lépcsőn úgy jöttem le, mint egy begipszelt lábú elefánt.. És olyan jó, hogy még csak órát se kell állítanom. Este eldöntöttem, hogy reggel korán fogok kelni, és így is lett. Ma pl. 4.40. Hogy miért is szeretek ilyen korán sétálni? Annak is oka van. Régebben is sétáltam reggelenként, s volt, hogy nem akaródzott reggel korán kelni, és csak kilenc után mentem sétálni. Amikor egyedül vagyok, megyek, jól kilépek, izzadságcseppek is csordulnak néha az arcomon, és olyan büszke vagyok magamra! De kilenc után ott vannak azok a túltréningezett iskolából épp elkéső babakocsit toló Anyukák az 5 éves kisgyerekkel, és hát leelőznek.. Aztán az enyhe emelkedőn lépkedve a hetvenes éveiben járó kutyasétáltató házaspár is leelőz, na akkor már nem izzadságcseppek, hanem könnycseppek csorognak az arcomon.. Hát ennyi? Hová tűnt a büszkeség? Meg tudom csinálni! Meg bizony.. Reggel ötkor senki sem előz le, a szembeszél süvít mellettem, és én csak haladok, haladok! Minden nézőpont kérdése. :-)