péntek, december 21, 2012

Figyelmeztetés

Ahogy a kiskorúak figyelmét is felhívjuk arra, hogy egy film, könyv, játék nem az ő korosztályuknak szól, így most szeretnék figyelmeztetni minden pozitív energiával bőségesen felszerelt embert, hogy itt és most megint csak panasszó fog elhangzani (leíródni). Nem lesz kék az ég, a nap sem süt, és egészség sincs. Aki itt úgy érzi, hogy inkább a pozitív energiákba dugja a fejét, mint ama strucc a homokba, annak adott a lehetőség, hogy elfordulva innen inkább nagyokosok könyveit olvasva, boldogan és egészségesen mondogassa pozitív hozzáállással minden lehetséges.
Jelentem nem így van. A sok beteg ember nem akar mind beteg lenni, s ha már beteg, meg akar gyógyulni. Csak hát nem mindig megy. Megint alig pár hete szedem a gyógyszert a pajzsmirigy túlműködésemre és iszonyatosan ledöntött egy, hát mi is ez, nátha, fejfájás, minden végtag fájás, láz, viszketés, iszonyat valami. Megint vért vettek és várom az eredményt. Épp karácsony előtt. Semmihez sincs erőm. Nagyon nehéz volt kedd-szerda-csütörtök, mert Szabolcs vidéken dolgozik, és magam maradtam a három éves felettébb önálló gondolkozású gyermekemmel. Tegnap délután megjött végre a Szabolcs. Van ki gondoskodjon rólam és kicsi fiam is nyúzhatja Apáját, én meg pihenhetek. Mondanám, hogy ma már sokkal jobban vagyok, de azért ez attól is függ, mennyire közeli a tabletta bevétel időpontja. Kaptam antibiotikumot, meg duplaerős fájdalomcsillapítót, mert az itthoni átlag fájdalomcsillapítók nem hatottak. Ezekkel meg az a baj, hogy nagyon fáj a gyomrom tőlük. Alig bírok enni, és folyamatosan viszketek! A tenyerem, a talpam, a nyakam, a fejem..
Alig bírok enni, ami nálam ugye ritkaság, de most pont nem jókor jött, mert a sok gyógyszer kaja nélkül cuppan bele a gyomromba és ég.
A cukorbetegségről még nem voltak eredményeim a legutóbbi írásomkor. Nos, cukorbeteg is vagyok. Nem régóta, és nem veszélyes mértékben, de diétáznom kell, egyenlőre csak annyira, hogy a cukrot elhagyni. Nem kell mindenben nézni, hogy hány gramm cukor van, inkább csak semmi édességet ne egyek. Meglepő módon egész jól bírom. Bár valószínű jól meg is vagyok ijedve, hogy ennyi minden bajom van. Azért történt ám sok szép dolog is. Volt Áronomnak betlehemes előadása az oviban, meg magyar karácsonyi ünnepségen is voltunk, és oroszlános arcfestést kért.. Ezek is jönnek sorban. Csak az már a bonyolultabb része.. képletöltés, képfeltöltés.. :-)
Nos, akkor majd legközelebb!

kedd, december 04, 2012

Aktív ádvent!

Szerencsére a gyógyszer hat, már egyre több mindent csinálok.
Régóta terveztem egy képes hetirendet Áronnak, s egyik este el is készítettem. Képeket válogattam, vágtam, ragasztottam. Így Áronnak is jobban meg tudom mutatni, hol is tartunk a héten, vagy épp a nap eleje vagy vége van-e. Délelőtt nem nézhet tv-t, csak estefelé. Ezek mind irányvonalat adnak a napjainkra. Mint például ma reggel. Szépen felöltöztünk városba menős ruhába, már tegnap megkérdeztem Áront, hogy ma hova megyünk délelőtt? Templomos vagy könyvtáros klubba? A templomosat választotta. Miután mindketten szépen felöltöztünk Áron elkezdett nyihogni, hogy márpedig ő gyurmázni akar. - Most. Addig addig beszélgettük át a dolgot, hogy mindketten
visszaöltöztünk otthoni ruhába és Áronom most gyurmázik. Hát ennyit a napirendről!



Anyum hétfő reggel utazott vissza, s mivel a dátumokkal még úgysincs tisztában a Kisfiam, nálunk elsejéről másodikára virradó reggel jött a Mikulás! Este szépen kitisztította Áron és a Mama a csizmácskákat és az ablakba kerültek. És láss csodát másnap reggelre ajándékkal teli csizma várta. Alma, dió, csoki, kicsi sodrófa és egy karácsonyi gyerekmagazin, amiből karácsonyfát, és sok-sok karácsonyi díszt lehet készíteni. (meg egy adventi naptár is, amiben a mai csoki még benne van, ez az igazi csoda!)



















És ádvent is elérkezett, nem készültem fel igazán, de úgy gondolom ez is segítség egy kicsi gyereknek, hogy jobban megértse az időbeni távolságot. Minden vasárnap egy gyertyával többet gyújtunk meg, így közelítünk a karácsony felé. Igazán modernre sikerült az adventi "koszorúm".



Az egyik színmagyarázat szerint a gyertyák színe - a meggyújtás sorrendjében - kék, piros, fehér és lila. A gyertyák egy-egy vasárnaponként érkező angyalt szimbolizálnak. A karácsony előtti negyedik vasárnap érkezik egy kék köpenybe öltözött angyal, hogy közelebb húzódjon az emberekhez.
A következő vasárnap piros palástú angyala már a tiszta szeretetet sugárzó embereket keresi. A harmadik vasárnap fehér angyal jön, kezében fénysugarat tartva, és megérinti a sugárral azt, akinek tiszta szeretet lakik a szívében. A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és a béke dalát énekli. E daltól a földben szunnyadó valamennyi mag felébred, így újul meg tavasszal is az élet.
A gyertyák a világosságot és az idő múlását, a kék szalag a lélek gondjait elmosó vizet jelképezi.