csütörtök, január 10, 2013

köszönöm, jól!

Talán látszik a hirtelen feltűnt írásokból, hogy megint csak jól vagyok. Élvezem is rendesen, s igyekszem belepakolni egy-egy napba amit csak lehet. Tegnap például délelőtt lementem a városba néhány dolgot elintézni, vásárolni, aztán a helyi pékségbe GI kenyeret venni, meg a henteshez a kocsonya-alapért. Aztán itthon gyors ebéd és gyalog (vállamon a rollerrel, kezemben a bukósisakkal) Áron ovijába. Fél órányi gyalogút. Majd Áronnal vissza. A rolleren egy póráz van, s azzal az út nagy részén húzom, a nagy dombon fékezem, miközben futok mellette, szóval szalad az út a lábunk alatt. Heti háromszor jár oviba, és ha az időjárás engedi, délután gyalog megyek érte. Hazaérve nekiláttam a vacsorának (azzal nem büszkélkedek, ehető volt, és ennyi), utána a maradék mákos sütihez csináltam csokiöntetet (cukor nélkül) és összeboronáltam a kettőt. Finom lett, de a tejszínhab még hiányzott hozzá, az viszont a fagyasztószekrényben volt, no majd ha kiolvad..
Vacsi után ágyba irányítás Áronnak, közben Szabolcsnak a haját is levágtam, Áronnak szokásos tisztálkodás, esti mese, Lencsi baba éneklés.


S ezek után jött még a 10-re elkészült kocsonya kiadagolása, edények elmosogatása..hah. Magam sem hiszem, milyen ügyes is vagyok! Ugye?

1 megjegyzés:

  1. Milyen nagy már a Kicsi Fiú!!! És kocsonyát készítettél - na, erre még nem tudtam rászánni magam...

    VálaszTörlés