csütörtök, június 20, 2013

Széép.


Amikor a férjem virágot hoz nekem, mindig eszembe jut az első csokor virág, amit tőle kaptam. Valahol megvan arról is a kép, ha megtalálom, felteszem ide.
Akkoriban szobát béreltem Manchesterben, s még másik három emberrel osztoztunk a közös helyiségeken. Sokan élnek/éltek így. Olcsó, és társaság is van, ha szerencsés vagy, akkor jó társaság. A miénk nagyon jó kis csapat volt. Sokat kirándultunk, főztünk együtt, játszottunk, Éltünk. A szobákra vissztérve, mindenki zárta a szobáját, mert, hát nem is tudom miért?! Biztos, ami biztos? Lényeg a lényeg, hogy Szabolcs és Én már egy pár voltunk, de még külön éltünk. Én a kis szobámban, ő a lakásában. Egyik hazautazásom (M.o.) után, amikor visszaértem a machesteri lakásba, mindenki otthon volt, és olyan furák voltak. A szobám az emeleten volt, elindultam felfele, hogy kipakoljak egy-két dolgot, s az egész csapat jött utánam a lépcsőn. Szabolcs, Jucus, Joe (akkor még így hívtuk a Zolit, aki ma már büszke családapa, s már nem Joe), Lacza. Elővettem a kulcsot, elfordítottam a zárban a kulcsot, s kitártam az ajtót. Az ajtóval szemben a kisasztalon egy hatalmas csokor virág volt. Gyönyörű volt. Aztán persze az volt a következő kérdésem, hogy hogyan is?
Nos, Szabolcs leszerelte a zárat, hogy betegye a virágot, majd szépen visszaszerelte a zárat.. Még most is beleborzongok, annyira jó érzés volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése