kedd, június 18, 2013

Az új felszereléssel - lóháton


Mit is írhatnék? Büszkeség tölt el ilyenkor. Csak mosolygok, végeláthatatlanul.
Eszembejutnak a büszke anyukák, akiken anno nevettem. Atya világ minek örül annyira? Hogy a gyereke ül a lovon? A pónin, amelyiknek az élete, hogy naphosszat gyerekeket cipel a hátán, és már szavak nélkül is tudja, hogy merre menjen és mikor álljon meg. Igen, valamikor megmosolyogtam ezeket a szülőket. Most elnézően mosolyogtam az istállóban bambán rámcsodálkozó fiatal lányra, és csak annyit mondtam, hogy igen, a büszke Anyuka vagyok! Nagyon furcsa érzés. Tényleg, mintha kívülről irányítanák a szívemet. Nem tudom, például mikor fogok leszokni arról, hogy este bemegyek hozzá, és betakargatom. Napjában sokszor-sokszor megölelgetjük egymást, és arra gondolok, hogy egyszer majd nagyfiúnak érzi már magát, s már ciki lesz az ölelésem. Remélem nem fog megszakadni a szívem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése