Nekünk ez már megszokottá vált, hogy hol itthon vagyunk, hol meg hazamegyünk, s akkor otthon vagyunk. Fura, nem? Otthon azért mindig jó. Mert más illata van a levegőnek, máshogy énekelnek a madarak, a kutyák ugatása, s a régi buszok zümmögése is csak az otthoni szobaablakból hallatszik úgy, ahogy én hallom. Na meg ház, a kis szobám, amit elhagytam, de ami mindig visszavár.
20 éves osztálytalálkozóra mentem haza, ez volt az eredeti terv. Én angliából. A helyiek (a városban lakók) közül vagy öten nem jöttek el. Harminc körüli volt az osztálylétszám, és 13-an voltunk. Szégyenletes. Anno sem volt valami hű-de-jaj-de osztály, legalábbis én nem éreztem annak, de akik ott voltak, hát nem tudom. Valami idilli kép volt bennem, hogy ülünk és beszélgetünk, halljuk egymás hangját, nincs ordibálás, szarvasbőgés-szerű röhögés, vannak jó témák, munka, család, élet, hobbik.. De nem. Ami volt, az ivászat, cigizés, klikkek, aztán nekem ez már elég volt, vagyis inkább sok.
Két hetet voltunk otthon, és vittük magunkkal az angol időjárást is. Persze hogy azt mi már megszoktuk, de azért kicsit lehetett volna lé-mentesebb, picit napsütésesebb az idő, a hőfokért nem is reklamálok, pedig szinte minden nap fűteni kellett. Voltunk Gabi Keresztanyunál,
Julika nénjéék voltak nálunk, és persze megérkezésünkkor a reptérről a Panna babához mentünk, hisz még csak képeket láttunk róla. Érdekes volt látni, ahogy Áron teljesen odavolt Panna játékaitól, csodálta azokat, alaposan megvizsgálta, míg Panna baba Áronom Trunkijától nem tágított egy lépést sem. Ez a Trunki:
Áron két éves kora óta ezzel a kis bőrönddel járunk mindenfelé. A reptéren különösen jó, hisz könnyen gurul. Áron ráül, van egy pántja, amivel vállra lehet akasztani, vagy lecsatolva azzal lehet húzni. Jól bírja a gyűrődést, már van hozzá kis kulacsunk is, de még nyerget is lehet hozzá kapni, mind plusz kis helyek, ahova egy-két dolgot be lehet pakolni.
Naponta fürkésztem a köpönyeg.hu-t és kedd este mondtam Anyunak, holnap menjünk ki a Balatonra. Holnap lesz az egyetlen meleg-féle nap az ittlétem alatt. És így is lett, szürke, szemerkélős időben autóztunk a Balatonra, de a köpönyeg megírta a tutit. Délutánra gyönyörű idő lett, Áronom rövidnadrágban homokozott.
Megnéztük a Balaton partot is, rajtunk kívül csak egy horgász merészkedett le a partra, de azért szép volt.
Otthon feketévé érett a cseresznye. Mint a jó kúthoz, úgy jártunk oda, nem csak mi, hívtunk másokat is. Két-három vödörnyit szedtem én. Aztán a többiek is még ki tudja mennyit, de mikor eljöttünk, még mindig sok volt a fán. Jutott a madaraknak is!
Mi is volt még? Ja, a szarvasbogár. Egy akkora, de akkor szarvasbogarunk volt az udvarban, hogy csak na. Kb. 10 centis. Eléggé furán viselkedett azonban, azt meg kell hagyni. Napokon át az udvarunkban volt, és mászott fel-fel a falra. Aztán leesett, nagyot koppant, és kezdte újból. Áronom gyakran megcsoldálta, sőt Veronika barátnőm is határozottan megkért, hogy képet tegyek fel róla. Íme:
A visszautazásunk kicsit hosszadalmas volt, de azért jól viseltük. Reggel fél hatkor keltünk, autóval Dombóvárra, Dombóvártól Budapest, Keleti pályaudvarra vitt a vonat, onnan Balázs unokatestvérem ugyancsak autóval kivitt Bennünket a reptérre. Ott a szokásos sorbanállás, várakozás, sorban állás, várakozás, játszás, evés, újabb sorbanállás, buszban ülés, repülőgép lépcsőjén sorbanállás... na mindegy.
Szóval végülis hazaértünk. Hamarosan újra megyünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése