Catherine és a limuzinok

Ma délután, ahogy kikanyarodtam a kisboltunkból, elénk került egy temetési menet. Halottas kocsi és három limuzin. Az első gondolatom, hogy a templom előtt leparkolnak és jaj, hogyan is tudom majd kikerülni őket a szűk úton. S közvetlenül ezután, hogy ha nem áll meg, vajon merre tart?

Nem állt meg. Sorra azokat a kanyarokat vette be előttem, amerre én is mentem, de addigra már biztos voltam benne, hogy Catherine.
Már jó-pár napja nagy mozgolódás volt a házuk táján. Próbáltam remélni, hogy talán jobban van, és azért van ennyi látogató, de azért valahogy mégiscsak éreztem, hogy inkább az ellenkezője. Olyan furcsán hangzik, de a férjén az utóbbi napokban azt láttam, hogy megkönnyebbült. Nem csak meghalni nehéz, de nehéz élni is a haldokló mellett, látni a szenvedését és várni..
Amit az angliai temetésekről én megtudtam, láttam, tapasztaltam az a limuzin, nagyon fontos, és a temetés utáni összejövetel, ritkán a háznál, gyakrabban pub-ban, közösségi házban, ahol aztán késő estig tart az evés-ivás, megemlékezés az elhunytról..
Nyugodj békében Catherine!