szombat, február 02, 2013

Avebury - kőgyűrűk

Úgy mint Stonehenge ismerősebb talán, de ez nem az, ez még jobb. Persze annak ismeretében mondva, hogy a Stonehenge-nél még nem voltunk.
Szóval iszonyat hideg, gyönyörű napsütéses napon látogattunk el ide. Jót sétáltunk, teáztunk, múzeumot néztünk.


Avebury a tudományos neve annak a nagy kőgyűrűt és benne két kisebb kőkört magában foglaló őskori, nagyjából kör alakú árokkal és gyűrű alakú sáncra emlékeztető domborulattal határolt emlékműnek, ami a dél-angliai Wiltshire megyében , Avebury faluban található. A lelőhely korát 5000 évre becsülik, Európának legnagyobb és legszebb történelem előtti emlékműveinek egyike. Az Avebury emlékművek legnagyobb része ugyanabból a korból származnak, mint a tőle 32 kilométerre délre fekvő Stonehenge, de egyes részei megelőzik Stonehenge megalit alkotórészeit. Az világörökségként osztályozott, listázott őskori emlékmű az angol Nemzeti Védnökség tulajdona.
Az emlékmű alkotmánynak a legnagyobb, máig is megmaradt része lényegében egy földmunka, ami egy durván kör alakú árkot és az ezt körülvevő 421 méter átmérőjű és 1,35 km kerületű, körbefutó sáncra emlékeztető domborulatot foglal magába. Az ilyen, Aveburyhez hasonló és körülbelül azonos korszakból származó emlékművek közül csak Stonehenge és Flagstones ismeretes, de ezek kiterjedése nem haladja meg még Avebury negyedét sem. Az árok teljes méretében 21 méter széles és 11 méter mély volt.
Akit részletesebben is érdekel a dolog, az a wikipédián megtalálja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Avebury




1 megjegyzés: