Nyaralás

Kettecskén vagyunk Anyuval. Csöndes a ház. Az időjárás nekem kedvez, kellemes őszi idő van. Minden nap megyünk sétálni. Anyu az udvart csinositja én pedig a lakást. Mire Szabolcs és Áron hazajönnek a nyaralásból megint minden máshol lesz. :-) A környezet változik, de én nem sokat. Azon kivül, hogy nincs hajam és sapkát hordok még mindig ugyanaz vagyok. A női hiúság, hogy megint miről is irok, az egyik a hajam, a másik pedig a súlyom. Az sem változott. Az első egy hónaban lement rólam tiz kiló, de ugye (szerencsére) volt miből és még most is van rajtam felesleg. Óvatosan kell fogalmaznom, mert tudom, hogy sokan egyből ugranak erre, hogy : jaaj, ne beszélj ilyeneket, egyél amit szeretnél, most nem ez számit, stb.. Értem én. De nekem számit. Mindig is számitott. Ha visszagondolok, gyerekkorom óta folyamatosan a súlyom miatt aggódok, folyamatosan a ruhákkal küzdök, mi áll jól, mi jön rám. Persze, hogy ez még most is kisért, de nem csak emiatt aggódom. Lehet, hogy ez az agyam figyelemelterelő módja. A múltkori kemón kicsit elszakadt a cérna és hát nem birtam ki bőgés nélkül, igy aztán holnap megyek terápiára. Olyan dolgokat csinálok, amiket régen elképzelhetetlennek találtam. Péntekenként csoportterápiára járok. Hasonszőrű emberekkel vagyok 10-től 3-ig. Van tornaóra, meditáció, zene, kézműveskedés, kertészkedés meg még ki tudja mi, mindig valamit kitalálnak nekünk.
Múlt szerdán volt kemó, pénteken fél napra mentem csak a csoportterápiára, mert délután indultak Szabolcsék haza. Mármint a hosszú útra Európán át Erdélyig. Most tánctáborban vannak, a jövő héten pedig időjárástól függően vagy a Balatonon lesznek, vagy Szentgyörgyben. Örülök, hogy kicsit kimozdultak, élményekkel gyarapodva jönnek majd haza. Még sok minden lesz, amit együtt kell átvészelni. Én teljes munkaidőben szinte csak magamért dolgozom, de Szabolcs és Áron munka és iskola mellett még az én terhemet is cipelik. Persze most sok mindenben nincs választási lehetőség. Ez van, ezt kell csinálni. És csinálom is. Azt sem tudom, hogy mi történik a testemmel. Nem tudom, hogy zsugorodnak-e a csomók. Nem tudom, okoz-e más kárt bennem a sok méreg. Vakon bizni az orvosokban. És várni. Várom a CT-t, de félek is tőle rettenetesen. De hiába is érzek bármit, félelmet, haragot, nyugalmat ( na én azt nem, még nem vittem olyan tökélyre a meditálást) a tények ugyanazok. Már most is, de majd csak 14-én fogok tudni valamit.
Nagyon furcsa minden. Mintha nem is az én életem lenne, mintha nem is az én házam, minden olyan idegen. Én, gondolatban, Áronnal együtt a Balatonon vagyok. Minden nap ugyanaz. Napfény, fürdés, séta, bicajozás, pihenés a hűvös szobában, Anyu főztje. Megnyugtatóan unalmas. Minden nyáron ugyanaz, de soha se untam meg. Nekem kicsit Fekete István: Tüskevár -ja volt minden nyár. A rohanó világban kicsit a béke szigete. Egyszerű berendezés, nincs légkondi, nincs tv, nincsenek kütyük. Lehet olvasni, játszani, beszélgetni, gondolkodni, sétálni, feltöltődni. Gyönyörködni a Balaton naponta változó szineiben. Hiányzik.

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyik vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.
(Szabó Lőrinc: Nyár)