Vasárnap volt. Sütött a nap. Útra keltünk. A magyar iskolában szombaton beszélgettem Anikóval, s ő említette, hogy abban a faluban, ahol laknak van szélmalom is, meg vízimalom is. Hát ezért az indulás. Előtte még egy sms, hátha ők is ráérnek. Odaérve a hívatlan vendég státuszába kerültünk, mert hogy térerő ott aztán nincsen, sms az űrben kerengett még. Ennek ellenére nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. Kávéztunk egy jót, majd csizmákba bújtunk, s irány a hideg, sáros, néhol jeges tócsák sora.
A szélmalom nagyon szép, most épp a felásott földek feketéllettek körülötte, de talán a tavasz majd más színben is megmutatja. Több mint háromszáz éven át látta el a falut liszttel a malom, mígnem 1900-ban egy hatalmas vihar annyira megrongálta, hogy nem lehetett már használni. 1937-ben helyi önkéntesek helyreállították és védett épületté nyilvánították.
A szélmalom szemet gyönyörködtetően pózol a völgy aljában a földek közepén, s úgyancsak szép látvány a körülötte emelkedő hegyvonulatok rajzolata - amiről jelenleg nincsen fényképem, de majd pótolom. Visszamentünk a faluba, hogy megnézzük a vízimalmot is, de az majd csak húsvéttól látogatható. A faluban is találtam öreg házakat, öreg fákat, amik szó nélkül pózoltak is nekem.
Délután tovább élveztük a jó társaságot, együtt est-ebédeltünk, Áronom is örömmel játszott Rebekával, mi pedig végre beszélgethettünk egy jót. Szép nap!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése