Arlington row, Bibury

Hogy miért is szeretek mások blogjaiban keresgélni? Többek között ezt a helyet is valaki blogjában találtam. S ahogy én is leírom, talán kedvet csinálok másnak is, hogy megnézze. Jobb, mint utikönyvet nézni.. Nekem jobb.
Csodaszép kőfaluban jártunk.

Kőből volt minden háza, Iskolája, Isten háza,

s mi őrli mindennapok gondját-búját, kőből volt az Isten malma.

Kőkerítés a házak körül,

ékessége madár - kőből.

A folyó is a kövön ömlött,

s kőhíd alatt hömpölyögött.

A híres sorháza, az arlingtoni sor az 1380-as években épült szerzetesek gyapjútároló helyének. A 17. században alakították át házakká, szővőmesterek lakhelye lett, s ők az elkészített anyagot az arlingtoni malomba adták át (azt hiszem ott vízbe áztatták az anyagot). A malom ma már magántulajdonban van.
A kő, amiből minden épül, helyi mészkő, különlegessége, hogy az időjárás hatására elszíneződik, "arany" vagy "méz" színűnek nevezik. Nagyon híres turistalátványosság az egész falu, Anglia legszebb falujaként említik sok helyütt.

Hihetetlen mennyiségű képet sikerült gyártanunk aznap, pedig nem vagyunk túl aktív fotósok, de lépten nyomon valami szép került a szemünk, s a gépünk elé. Az is előny volt, hogy gyönyörűen sütött a nap, s kék volt az ég.

A faluba érve a templom közelében parkoltunk, így adódott, hogy először a templomot néztük meg.

Angliára jellemző, hogy a templomkert egyben temető is. A templom mellett volt az iskola, aztán csak elindultunk valamerre. Szép házakat láttunk erre is, arra is.


















Elkezdtem aggódni, vajon megtaláljuk-e a fő látványosságot, vagy főképp felismerjük-e? Mert ami mellett elmentünk házak, azok is meseszépek voltak. Már a templomnál meglepődtem, hogy még vagy 10 másik autó is állt ott, ugyancsak turisták. Mondtam is a Szabolcsnak, hogy más is a mai napot választotta. Jaj én naivka. Később, mikor a falu másik részére értünk a hosszú utcák mentén sorban parkoltak az autók, legalább 200 autó. A falu egy völgyben fekszik, három folyó is átfolyik rajta, pisztráng horgászó hely is, hisz a gyönyörűen tiszta, gyorsfolyású folyók erre kiválóan alkalmasak.

Sétáltunk a falu fölötti dombokon, mezőkön,

át a kiserdőn, le az Arlingto Row-ra, át a pisztrángos tóhoz és folyóhoz. Láttunk folyókat, hidakat, kőkerítések tövében hóvirágot, újat és régit, ápoltat és elhagyottat, napfényt és árnyékot, s ahogy Áronom mondaná: minden szép!

S végül Áron. Mostanában éljük meg az elengedem a fülem mellett, amit mondasz korszakot. Délutánra ez odáig fajult, hogy Áron elszaladt előlünk, úgy hogy nem láttuk hol van, kifutott a másik utcára, s ott elbújt egy kapualjban. Én már sírva szaladtam utána, annyira megijedtem, hiszen szűk kis utcák, tele parkoló autókkal, turistákkal, s a kicsi gyereket még a tükörből is nehzéz észrevenni. Miután Áron meglátott engem, hogy sírok, ő is megijedt. Lekaptam a kendőjét a nyakából, s egyik felét az ő kezére, a másikat az enyémre kötöttem.

Félreértés ne essék, mikor megérkeztünk a faluba elmondtuk neki a szokásos intelmeket, hogy csak olyan messzire mehet, hogy lásson és halljon minket, úton egyedül nem mehet át, ha szólunk neki visszajön. Ez egy ilyen nap volt, mert már a templom mellett elkezdett "bújócskázni", ami megint csak a frászt hozza rám, hisz sírhalmok, többszáz éves hatalmas megrogyott sírkövek, ott is csak kiabáltunk, kiabáltunk, hogy hol van, mire nagy mosolyogva előbújt valamelyik sírkő mögül...
Nem mindig ilyen. Van hogy, nagyon szófogadó, de aznap valami mumus ült a nyakán.

S végül a kedvenc versem, a sok kő láttán újra eszembe jutott, hát megosztom veletek.

Prohászka Ottokár

Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.