hétfő, április 15, 2013

Angol tavasz

Végre tavasz van itt is. Ma délután elmentünk könyvtárba Áronommal, aztán a játszótérre, ez a szokásos programunk. A játszótérről hazafelé egy foci pálya mellett jöttünk el, ahol a sok kamasz fiú közt az egyikük meztelen felsőtesttel focizott. Kisfiam így szólt nagy okosan: Ő nem tudja, hogy ilyen időben nem kell "leöltözni"? Nos, nem tudja. 13 fok volt. Mindketten a télikabátunkban, bár kevesebb réteget viseltünk alatta. A szél is iszonyatosan fújt, csak ott volt kellemesen meleg idő, ahol nem ért bennünket a szél.

Persze ez még mind semmi. Az utcánkba érve három ugyancsak kamaszkorban lévő lány vizes lufikat dobáltak egymásra. Áronom csak állt, és nézte őket, de már kifogyott a nagy szavakból és csak ennyit mondott: Vizesek.
Majd megfordult és mentünk hazafelé. Még mindig 13 fok volt és fújt a szél. És tavasz volt és hétfő. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése